02. Tisztavérű

Hello emberek! Két hét szünetet tartottam, ami bevallom őszintén, nem sokat ért, mert semmit nem haladtam. Az iskolában természetesen ment a "minden jó legyen, próba nulladikban" dolog, szóval minden reggel korán indultam, és későn értem. Lényegtelen. Már 29 22 feliratkozóval bővelkedhetek, és hamarosan design váltás, bár szerintem késni fogok. Van egy pár problémám az új kinézettek. Nagy valószínűséggel most is két hetet kell várnotok az új fejezetre, de ezeket a kihagyásokat próbálom majd csökkenteni egy hétre. Nem is csacsogok tovább, jó olvasást, 

KATIE BOO 
U.i.: Hibák esetén jelezzetek, a bétámnak nem volt ideje átnézni, én pedig nem vagyok túl jó ebben.... 

Tisztavérű

"Egy hölgyet láttam a mezőn

szépnél szebbet, tündérleányt:

a haja hosszú, lába hab

és szeme láng.

xy: Ha meghaltam már"

Pink - Here comes the weekend

Minden klub egyforma. Válogatnak az emberek, melyikbe menjenek, miközben az összes ugyan olyan. A zene dübörög végig a füleden, izzadtság, és pia szag terjeng. Meleg lesz, ahogy egyre beljebb kerülsz. Élve löknek be a kemencébe. Megsütnek, rád kennek mindent, amit képesek, majd miután jól átsültél, megesznek. Mi pedig éppen ide készültünk bemenni. Nem, nem voltam gyáva, nem volt kifogásom az ellen, hogy a nyomozás érdekében ide jöjjünk. De a gyávaság nem egyenlő a személyes kedvtelési listámmal. Undorodtam az ilyen helyektől. Már, amíg nem került alkohol a szervezetembe. Amint megtörtént, valahogy az undor hihetetlen élvezetté váltott át, és tetőfokra hágott a hangulatom is. Elég volt egy pohár Jack Daniels és valahogy minden színesebb, élvezetesebb, na meg humorosabb lett. Feszes, fekete harisnyám végig tapadt a lábamon, fekete, zárt orrú, bokacsizmámban hirtelen meleg támadt, és a fekete, feszülős koktél ruha kivágott háta ellenére is túl szűk lett. Hátam feszített, álca alá rejtett íj nyugtatóbb volt, mint egy üveg Jim Beam. A tömeg dübörgött bent, mindenki izzadt, és táncolt, miközben én gyanútlanul sétáltam végig mellettük. Tömeg. Megborzongtam. Sose kedveltem a tömeget. Ők mindig megbámultak, és pedig vissza rájuk. Akár emberek voltak, akár... mások.

     A bárpult magasan helyezkedett, el, sötét márványból készült, tehetős volt. Vörös bársony koktél székek sorakoztak a hosszú pultnál, rajtuk elszórtan szoros, rövid ruhákban lányok, és csábító fiúk gyülekezete. A pult mögött csaposok sorakoztak, kiszolgáltak mindenkit, akit bírtak az irammal. Több tucat alkoholos, koktélos, üdítős üveg volt mögöttük, rendszerezve. Hát persze, nekik is kell valami rendszer, annak ellenére, hogy egy idióta klubban dolgoznak, ahol nem érezni más illatot mint a büdös tinik szagát. Megindultam az egyik szék felé, ami kissé elszigetelten volt, így nem kellett hallgatnom az üres fecsegés ne továbbjait. Gyakorlott mozdulattal másztam fel, bár könnyebben ment, mint mikor alkoholtól mámoros agyam sokkal alacsonyabbnak nézte őket. Körbe pillantottam. Senki nem bámult, hála az álcának, amit immár a szememre tudtam rakni, hogy normálisnak tűnjek. Barna szem, barna haj. Fiatal csapos oldalazott hozzám. Éles arccsontja volt, vastagabb szemöldök, és borostyán szeme csillogott. 

- Mit adhatok a csinos hölgynek? - hol tanulta ez az udvariasságot, a helyi utcasarkon? Szempilláim alól pillantottam fel rá, ajkamon huncut mosoly játszott. Azonnal elakadt a lélegzete, szemét a szememre, majd az ajkamra szegezte. Jól figyelj rám kis emberfia, nem vagyok a kis hölgyed, ha meg akarsz szólítani, hát kérdezd a nevem. Nem vagyok én a tulajdonod. Zavartan pillantott rám, mire én visszatükröztem arca mimikáját. - Elnézést. - rázta meg a fejét, majd körbe pillantott. 

- Tudod, dezodort is kínálhatnának alkohol helyett, vagy legalább rakhatnának egy táblát annak az oszlopnak a nyakába, hogy: Fürdés, és dezodor nélkül a belépés tilos. (Legalább 48 órás hatású) - rám szegezte a tekintetét, majd elmosolyodott. 

- Dezodort kér? - pillantott rám borostyán íriszeivel. Hétköznapi. Mit látnak benne az emberek, amiért le akarnak vele feküdni? Mi olyan érdekes benne józanul, hogy utána komolyra akarják fordítani? - Elnézést, még nem is kérdeztem a nevét. Hogy hívják? - édesded mosoly, kivillantott hófehér fogak. Olvadoznom kéne... a hangsúly a kéne, szón van. Belül hangosan felnevettem. Ilyen könnyen kapható, olcsó sarki nőnek néz? Érdekes. 

- Mo, hívj Monak - mosolyt villantottam felé. - Egy pohár gyümölcslevet, mindegy milyet - szempilláim alól elővillantottam szemeim - ha kérhetem, tiszta pohárba, ne abba a mocskosba, amitben nekik adta - biccentettem a mellettem csoportosuló horda felé. Aztán az asztal lapra néztem, majd újra barátságos mosolyt öltöttem. - Gond van? - kérdőn felvontam a szemöldököm, mire aprón megrázta a fejét. Helyes. Ha most lett volna a széknek támlája, hátradőlök, de jelen esetben csak egy kínos jelentet vágtam volna le. Így csak diadal ittasan összekulcsoltam két kezem a pulton, és gödröcskés mosollyal néztem az italom készítő fiút. A zenék váltották egymást, hangosabbnál hangosabb. Ha egy valamit értékeltem ezekben a helyekben, az a zene volt. Szerettem a ritmust, s hangzást, a felordító akkordokat. Csikorduló zongoraszót, harsanó cintányért. Ma már századszor kellett mosolyognom, mégsem tettem. Talán az évek megtanítottak a kicsinyes gesztusok elfojtására, hogy ne mutassak ki minden természettől jövő érzést. Ana késik, mint mindig. Hála istennek, éppen megjegyezte volna, hogy...

- Hogy megint manipulálod az embereket, csak mert kényes vagy, és mert nem szereted a klubokat - csilingelő hangocska szólalt fel mellőlem. Hátborzongató mikor befejezi a mondataim. Olyan mintha olvasna bennük, ami lehetetlen. Inkább én lennék képes az övét olvasni. - Természetesen megjegyzem - mosolygott önelégülten. Morcosan felmordultam. Néha úgy törölném azt a kis mosolyt az arcáról egy ásóval. Leadta a rendelését, egy másik széles mosolyú jószágnak, aki odáig volt érte. Persze, fekete hajjal, és felhívó kék szemekkel, ki gondolna mást. 

    Idő közben én is megkaptam a gyümölcslevelem, csillogó pohárban. Egyetlen koszos folt nélkül. Elismerően mosolyogtam a fiúra, majd szememmel élesen üzentem neki. Oké, most már lekophatsz. Arrogáns, bunkó, cinikus. Drága személyiségem meghatározó szavai. Képzeletben megvontam a vállam. De kit érdekel, mit gondolnak rólam? Úgy sem tudják, ki vagyok. Ma még látsz, holnap már csak árnya leszek annak ki előtted állt. Széken megfordulva, a tömeget pásztáztam, miközben a körte levem ittam. Itt kell lennie Anthony Stark-nak valahol. Fekete haj, borostás arc, erős állkapocscsont, ing, és farmer. Mindig ilyen. Minden egyes alkalommal. Mintha csak egy hülye baba lenne a kirakatból, amit újra és újra felhúznak, a tömeg közé dobnak, majd visszahúzzák, és megkérdezik: mit láttál? Mit éreztél? SEMMIT. Az égvilágon semmi érzelem sincs abban a srácban a kanosságon kívül. De abból van elég. Ana már flörtölni kezdett a pultos sráccal, mikor végre kiszúrtam a sötét, kócos hajat, és a borostás, meglehetősen gerjesztő állkapcsot. Az egyetlen, ami különleges benne. Lassan talpra kászálódtam. Oldalba böktem Ana-t, aki csak zavartam legyintett felém egyet, miközben tovább csacsogott a magas izomköteggel. Emeld fel a segged, mielőtt ő emeli fel, de az már az ágyában lesz. Utáltam ezt csinálni, de a "flörtölök amíg meg nem halok" stádium volt a legrosszabb az összes ilyen kis incidens közül. Be nem álló lepénylesők, forró levegő, és kuncogás. MINDENHOL. Zavartan pislogott rám, mire én a tömeg felé biccentettem, és Hulk - máshogy nem lehetett hívni. Olyan volt, mint a szörny a mozivászonról, csak nem zöld, és nem ocsmány. Szorult bele egy kevés charme. - felé fordultam. Bűbájos mosollyal megköszöntem az italt, és annyit mondta: a számládra. Kacsintás kíséretével Ana-hoz fordultam. 

- Hogy neked minden pasival le kell állnod, aki izmos. A múltkori majdnem eltörte a karom, csak mert megtudta honnan jöttünk és miért. Azt is azért mert elkotyogtad a vékony haverjának a sok alkoholtól. - mosolyogtam - Hulk amúgy is pultos, még zárásig várhattál volna... 

- Hulk? - nevetett fel zavartan. Felé fordítottam a fejem, mire ő elhallgatott. Tony lassan vált le a tömegről, a hátsó, kanapékkal szegélyezett rész felé vonulva. Tekintetünk találkozott Ana-val, majd célratörően elkezdtük átrágni magunkat a tömegen. Erősebben csapta meg az orrunk a pia szaga. Volt itt... olcsó wisky, Jim Beam, bor, és temérdek gyümölcsös koktél. Bódító gőzt árasztottak magukból. 

    Kettéválunk, ő jobb oldalra, és baloldalra megyek, így be tudjuk keríteni a fiút. Ismerős kék szemek villannak rám a tömegen keresztül, a szempár engem követ, fürkész, elemez. Mintha hibára váró robot lenne. Módszeres léptekkel, és kisebb tömegverekedést előidéző mozdulatokkal vágom át magam a tömegen. Fullasztó, mind a szag, mind a sok egymáshoz simuló test is. Aztán hirtelen előttem termett egy magas alak, oldalra pillantok. Ana-t is közre fogta egy alak. Zöld szemei villognak, akár a kígyónak, aki támadásra kész. Tony eközben két alak társaságában fel állt az ajtó felé biccent. Nem mész sehova. Susogtam neki. Már amennyire átment. A monstrum hozzám simult, és dörgölőzni kezdett, ágyékát nekem nyomta, derekam szorosan szorította. Ne érj hozzám! Sziszegtem át neki. Folytatta. Erős, határozott mozdulatokkal táncolt, látszott, hogy direkt nem akar elengedni. Mi a franc? Éhesen nézett, kamasz tini fiú mosolyt villantott. Elég legyen ebből. Rávillantottam fehér szememet, fekete pupillám kitágult a haragtól. Ijedten ugrott hátra. 

- Ne érj hozzám még egyszer, vagy esküszöm, elintézem, hogy ne élvezhesd többé a testi kontaktust, haver - dühös voltam. Fortyogott bennem a harag, akár a felforralt üstben a tea. Hosszú léptekkel megindultam a kijárat felé. Káromkodtam, tintát, papírt nem kímélő szavakat. 

    A sikátorba nyíló ajtó, nyöszörögve nyílt ki. Hűvös volt. Kellemesen hideg, olyan, ami rögtön lehűtötte égő lelkemet. Jégcsapokat újra növesztette, a fér újra felkúszott rá. Régi filmek képe ugrott elém. A fekete-fehér sikátorok a filmekben is pont ilyenek voltak. Szürkék, sivárak. Szemét volt mindenütt, kukák sorakoztak, bennük kifogyott alkoholos üveget, cigaretta dobozok, csikkek. Az oldalsó ház fele omladozni kezdett. A szürke vakolat foltokban hullott le, repedések szaladtak végig rajta. Konténerek sorakoztam a sikátor végében. Szemetek vették körül. Szó szerint. A két alak, aki Tony-t kihívták, most sarokba szorították őket. Ők küldték rám a zöld szemű srácot. Mögöttem kivágódott az ajtó, Ana szintén dühös volt. Bennem zsigeri düh tört fel, ősi. Olyan, ami belőle jött. Az ott bent lapuló vadállatból. Még mielőtt Ana elkaphatta volna a csuklóm, léptek nélkül suhantam a sötét, dús, fekete hajú alakhoz. A kék szempár tulajdonosához. Neki vágtam a falnak. 

- Tudod te, mit művelek az ilyen kis patkányokkal, akik az informátorommal játszadoznak? - pupillámon már nem volt álca, rikító kék szemeit meresztettem, szinte fehér íriszeimben szivárvány pöttyök izzottak. - Egyenként tépem ki az ujjait a helyéről, és dugom fel alulról - egyre közelebb hajoltam, míg nem az arcában voltam. Ekkor láttam meg az arcát, a szemét. Fekete haj, különleges árnyalatú, viharos kék szemek. Telt ajkak. - Tisztavérű - sziszegtem, majd neki estem.