03. Alkohol mámor

Hello bogyókák! Igen, tudom, sokat csúsztam, és még többet fogok. Sajnálom... minden esetre köszönöm a három pipát, és az egy, nem elég jót - legalább kaptam olyat is. Megpróbálom kicsit felpörgetni az eseményeket, és hamarosan új kinézettel is gazdagodunk - egy versenyen elért első helyezésemért Khyira elkészíti a design-em, ezért van benn a blogban - így lehetséges, hogy a napokban eltűnök majd... Még egyszer sajnálom a késést, a következő rész jön, már megszokott egy hét elteltével. Jó olvasást, pipáljatok. 

Katie Boo

Alkohol mámor

"Hogy Poromból is, a föld és a kő

alól, dús illat csapjon majd elő,

s aki arra jár, essen rabul a

hálójában minden Igazhivő.

Omár Kháyyám: Rubáiyát"

will.i.am-Feelin' Myself 

Hörgés szakadt fel ajkai közül, mikor a torkánál fogva felemeltem a falra. Kék. Ismerős árnyalatú szemek szegeződtek rám.

- Kezd alul, ha már így letámadtál - cinikus mosolyt villantott rám. - Biztos mindenki szívesen nézné végig a jelenetet, édes - úgy beszélt, mintha nem lenne a falra fel függesztve, és a lábai nem a levegőben lógtak volna még. Sötét farmerbe bújtatott, hosszú karcsú lábak tehetetlenül lógtak lefelé. - Bármennyire és élvezem, hogy ilyen ruhában állsz előttem, én meg a falnak szegezve állok tehetetlenül, megtehetnéd az a szívességet, hogy leengedsz. Zsibbadnak a szexi lábaim – Ana hátulról megfogta a kezem, majd húzni kezdett. Stark eltűnt. Suttogta, mire én körbe pillantottam. Mindenki a jelenetemmel volt elfoglalva, idő közben pedig Stark nyúlcipőt húzott.

- Rohadt, büdös, életbe... - ha olyan helyen nő fel az ember, mint én, az etikett megkövetelt paragrafus. Néha azonban azt mindenki elfelejti. - Add oda a kezed - szegeztem neki a csuklómat, miközben még mindig a falon lógott. Kérdőn nézett rám, de mielőtt feltehette volna a kérdést rászegeztem a mutató ujjam - Isten megmondhatója hogy megcserélem a fejed, meg a segged koordinátáit - meglepődés apró, parányi szikrája villant fel szemeiben, majd makacsul továbbra is ott tartotta a kezét. Felháborodottan mordultam fel, majd megindultam a magánszférája felé. Állát erősen megfogtam, majd kinyitottam a száját. Felettünk az ég beborult, sötét felhők gyülekeztek felénk. Egyetlen gyors, égető pillanat múlva már csak egy lelketlen test feküdt előttem.

- Mo! - sikoltotta Ana, majd a barátja felé mutatott. Most néztem meg először. Sűrű barna haja volt, gondosan kócos. Napszemüveg volt rajta, annak ellenére az előbb mennyire beborult. Bőrdzseki és fekete ing volt rajta, barátjáéhoz hasonló nadrággal, és egy méregdrága bakanccsal. - Engedd vissza - megráztam a fejem. Nincs az az Isten, hogy egy ilyet és szabadlábra engedjek - Mo, a törvénytelen lélekrablásért halálbüntetés jár, te is tökéletesen jól tudod. A Törvény így sem kedvel már téged a legutóbbi balhé miatt, ne hozd rájuk még jobban a dührohamot - megrázta kócos haját. Aggodalom csillogott vad kék szemeiben. Olyan volt, akár a viharos tenger, mikor belül háború dúl. - Kérlek - megfogtam a fiú fejét, majd meggondoltan visszaeresztettem belé a lelket. Hangosan kapott levegő után, mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, miközben szemeiben a pupilla majdnem teljesen feketére festették a szemét.

- Még egy ilyen, és nem adom vissza, amit elvettem - azzal sarkon fordultam, és visszaindultam a bár felé. Ha már nem, hát most a beígért alkohol majd segít.

{-}

Agyamon már jókora felhő telepedett, Szürkén fedte el a szabad, tiszta gondolkodás rögös ösvényét. Nekem már csak az alkohol mámoros gondolkozása maradt. Fél órája nem láttam a három személyt, akiket a sikátorban hagytam, és ennyi idő alatt tökéletesen sikerült seggrészegre innom magam. Ha kell, hát kell. 

- Georgy, kérek még egy pohár Jim Beam-et, cseresznyéset lé-légyszíves - mutogattam el neki nagy ívben a poharat, italt, meg azt hogy Jim Beam, mert a beszédem aligha volt több hablatyolásért. Fogalmam sem volt, rajtam van-e az álca, vagy a kint történtek után már nem raktam vissza. Kit áltatok, az sem tudom melyik államban vagyok. - Meg egy na-naaaagy pohár whisky-t is, kérlek - kiabáltam utána. Józanul sikerült felmásznom erre a nyavalyára alattam, de így nem tudom, hogyan fogok lejönni. Méterekre volt alattam a padló. Azt hiszem. Koncentrációmban összevontam a szemöldököm, és erős homlokránccal fogtam meg a pultot, meg a széket, hogy valami párhuzam segítségével le tudjak mászni. Igen, így sikerülni fog. Kissé gyorsabban a kelleténél, ugrottam le, mire megbillent a lábam. Most jön a pofára esés. De nem jött. Két erős, meleg kéz fogott meg. Szempár. - Jól vagyok, engedj el. Nem kell az udvariasság, eddig sem volt meg - ordítottam. Volna. Ha lett volna hozzá elég erőm. Halk suttogásra futotta csak. A felhő egyre jobban rátelepedett mindenemre. Az izmaim sajogtak, fejem fájdalmasakat nyögött minden hangtól, amit a fülem észlelt. Erős, sötétszürke köd telepedett a szemem elé. Foltokban láttam, a csúszós táncparkett, egy izmos láb, aztán egy kék szempár. - Tudod, szép szemed van, de ha továbbra is itt fogsz állni, valószínűleg beteríti majd az elmúlt fél óra italajánlata - jegyeztem meg, mire vonakodva bár, de elengedett. Elégedettem villantottam felé egy mosolyt, majd megindultam a táncparkett felé. Kissé tántorogtam, az alkohol buzgón dolgozott már a szervezetemben, akár termeszek a fában.

       Az alkohol valahol mindig felébresztette a vadabb, bátrabb, ijesztőbb énem. Lényemnek azt a részét, amit

általában próbálok elnyomni. Ahol vannak érzések, ahol a mozdulatok egészen emberiek. Mindig, és mindenhol megpróbáltam elnyomni az emberi énemet, hogy ne legyek csak egy a sok közül. A természetes érzelmeket, önkéntelen mozdulatok, arcomra kiülő érzelmeket. Erős pórázon tartottam őket. Minden, ami emberi volt valaha, már nem én voltam. Viselkedésem, felsőbbrendűségem, cinizmusom. Mind olyan dolog volt, amit meg kellett tanulnom használni, megbántani, és eltaszítani vele bárkit, akit én a közelembe vonzottam. Senki nem marad örökre mellettem, mindenki egyszer meghal. Ahogy nekem is biztos lassú halálom volt. Az embertelenség nem a körülöttem lévőkre irányult. Inkább egy régi emlékre. Arra, amit nem tudtam felidézni, amely oly becses volt, még sem tudtam mi az. Ott volt bent, valaha még tudtam mi az. Amikor ember voltam, még tudtam. A fájdalom, amit maga után hagyott pedig arra késztet, újra ember legyek és emlékezzek. Az alkohol azokat a pórázokat elengedte, így ritkán ittam. Bírtam én az alkoholt, mert mióta legálisan fogyaszthattam, mindig abba fojtottam a vágyaim, és kötelékeim stresszét.

    Idő közben a táncparkett újra megtelt emberekkel, köztük helyes fiúkkal is. Egy éjszakára akármelyiket megkaphatom. Egyre. Nem többre. Mosoly kúszott fel az arcomra, alattomosan felragyogtatta kerekded arcom, bele hulló hajtincseimet, mi az este során kiszabadult. Gödröcskéim felvillantak fehér bőrömön. Gyűrűkben vették körbe a fiúk, egyesével táncoltak velem. Élveztem a testükből áradó hőt, amit általában ki nem állhatok, addig, amíg nem használták a kezeiket. Legalábbis az idegenek. A fiú, a sikátorból - jó lenne már megkérdezni a nevét, kezdem unni a becézését - Mr. Sötétség átvágta magát a tömegen. Arca semmittevő volt, ugyan azt tükrözte, amit én napközben. Nemtörődömséget, közönyt. Aztán felém villant a szeme. Apró szikra felpattant benne. Dühösen megfogta a kezem, és elkezdett elhúzni a tömeg közül. Hátra pillantotta vállam felett, és még egy utolsó kacsintást, üzenetet küldtem. Még találkozunk, cicafiú. Rágódjanak ők kinek üzentem.

- Bosszantó vagy - mennydörögte. Megvontam a vállam. Ilyen az élet édes. - Úgy volt hányni mész, erre egy fiú csapat közepébe veted magad, mi vagy te, rossz kurva? - megtorpantam. Mit mondtál? Sziszegtem. Kirángattam kezem kezei közül, és a mosdó felé vettem az irány. - Várj - majd ha meghalok várok, de akkor sem rád. A mosdó előtt utolért, és csuklómért kapott. - Na nem versz át még egyszer, nem mész be oda... - ch, mintha az engedélye kéne.

- A seggfejeket pórázon tartják, meg kennelben, mert megfertőznek másokat. Neked hol a gazdid? - mielőtt azonban becsaphattam volna előtte az ajtót, utána jött. Megállt bennem az ütő.  Vér. Mindenütt. A tükrön végig fröcskölt sávban, néhol elmaszálva, a mosdó csurig töltve, a padló úszott benne. Az ajtókon kétségbeesett kenődések. Kapaszkodót keresett. A földön Anthony Stark feküdt. Belém jött ez izmos test, mire majd hogy nem a vérben landoltam. A vértől pár centire kapott el Sötétség.

- Érdemes lenne nevet cserélni, mert már harmadszor nevezel seggfejnek, ha nem többször. - a fülembe suttogott, édesded szavakat. Amíg meg nem látta, amit én. Lassan talpra állított. - Az informátorodnak annyi bogár.