Üdv újra! Megjöttem hát a résszel. Nem is tudom mit kéne mondanom. Valahol itt kezdenek beindulni a szálak, itt válik izgalmassá a történet. De kinek hogy, lehet nektek még nem nagy dolog ez a rész. Előkaptam a jegyzet füzetem, amiben meg van a teljes vázlat, és elkezdem írni a többi fejezetet, rohamtempóban. Megpróbálom minél előbb befejezni a megírást, hogy végre normális tempóban tudjam hozni a fejezeteket.
Emelett pedig. Egy kis önreklám... bármilyen kérdés, probléma esetén, esetleg plusz információért itt megtaláltok: oldal. Aztán. Kedves szerkesztő társam, kinézetkészítőm, és most már írótársammal megnyitott a közös blogunk, amit ezúton szeretnék megmutatni. Nyugodjatok meg, nem késleltet semmiben - hála a nyárnak sok szabadidőm...: Dark dandelion - Feels in the dark hole. Azt hiszem ennyi lenne, bármi mást megtaláltok a profilomon.
S köszönöm bétámnak hogy megint kijavította, átolvasta a fejezetem, imádlak Sophie!
Jó olvasást, legyetek rosszak,
KATIE BOO
A háromszög
"Csak el akarom szakítani a húrt, tépni míg a zene fut, s az ütemre élni az életem, mert ez vagyok én, ez az én életem. S a pillanat, amit a felejtésre áldozok, csak még többet előhoz, mert a váratlan mindig ostoroz. "
A magassarkúm ismét kopog az aszfalton. A város bizonyára már jól ismeri a lépteim. Éjfél tájt járt a hold, magasan, és fényesen világította körbe az utcát. A lámpák égtek, egy egy kis kört körbevonva sárgás neonfénnyel. A város ezen részén kosz volt, a házak romosak, és elhagyatottak. Kerülök mindenkit, mióta Daemon majdnem meghalt. Igazság szerint, lehetséges, hogy meghalt. Nem voltam a Fortuna termében, amióta aznap Jimmel volt összeütközésem. Ő viszont biztos, hogy meghalt. Rosszkor volt, rossz helyen. Túl sokat látott, és a gyengébbik, vadabbik felem nem bírta tovább. Így muszáj volt eltüntetnem a nyomokat. Természetesen kaptak másik őrt, Jim testében, akinek tiszta volt a tudata. Őt meg kell látogatnom minden hónapban, hogy ellenőrizzem, tökéletesen működik-e. De nem ma. Az utóbbi időben egyre többet látogatom a bárokat, és keresek valami olyan helyet, ahol Lélekhordozók vannak. Kell valami sűrűn járt, új hely, ahol még nem ismernek. A házak egyre fényesebbek, és nagyobbak lettek. A poros romokból felhőkarcolók lettek, a kihalt utcákból autótengerek. Olyan volt, mint egy kihalt erdőrész a burjánzó fák között. Feszült testemen a fekete ruha, minden egyes mozdulatnál rám simult. Talán kissé felcsúszott, a nem nagyon zavart. Alkohol kellett, méghozzá tömény mennyiség. Le kell hűtenem magam valamivel. Vagy inkább feltüzelni. A felhőkarcolók között a bár csillogott és villogott. Olyan gazdag emberek helye volt, akik többet kerestek, mint csillag az égen. Hát irány a parti.
- Nevet, és születési dátumot - monoton hang volt, érdes és irritáló. Zavaros gondolatai voltak. Ember volt tán, de nem voltam biztos benne. Mikor nem kapott választ, rám pillantott. Lélegzete elakadt. Mosolyt villantottam rá, majd a szemébe pillantottam. Láttam a saját szempárom sötét pupillájában. Most édesen csillogott. Fekete volt, és kiolvashatatlan.
- Lenore vagyok, és biztosan maradt hely számomra is - mögöttem nem tolakodott sor, nem jöttek a vendégek. Nem volt ma este túl nagy forgalom. A férfi széles, charme-os mosolyra húzta a száját, majd derekamnál kapott el, és beinvitált. Az emberek szeretete mindennél jobban tetszett. Meleg kezét a derekamon pihentette, miközben bevezetett a tömegbe. Öltönyös fickók helyett laza öltözékben, farmerben, és pólós férfiak voltak. A feszülős ruhájú, kicicomázott nők ezrei voltak a parketten, mind hozzá simulva valamilyen testhez. Az enyémhez egy nem kívánatos személy simult, és ez egyre jobban aggasztott. A sötét környezetben, csupán a bár kivilágított része, és a lámpák villogása árasztotta el a helyet. Lassan elléptem az őr mellett, aki kimeredt szemekkel, csillogó pupillával bámult rám. Leintettem. Szükségem sem volt a segítségére, mert bár testalkatom kicsi, és vékony, nem jelenti, hogy egy seggfej tapizót nem tudok leütni. Tengernyien voltak. Táncoltak, izzadtak, és a vágy ereje minden betévedőt megcsapott. Olyan volt, akár egy nyári hőhullám, ami a tested minden porcikáján végig száguldott. Selyemként szaladt végig bőrödön, könnyen, és lágyan lecsusszant a kezed mentén. Aztán mintha csak a ruhádat vetetted volna le, a selyem a lábadnál kupacba omolva megtalálta helyét. Tovább simogatott, ingerelt, míg nem te is ezt érezted. Akkor kezdett el felkúszni, mint egy élősködő növény, és megtelepedett rajtad. Bájos mosolyt villantottam minden velem szembe tévedő édes fiúcskával. Olyan játszma volt ezt, ahol én voltam a vadász, ők pedig az elejtett hús. Itt ők ájuldoztak tőlem, nekik csuklott meg a hangjuk, a térdük. Az ő szemük lett csillogó. Nekem csak táplálkoznom kellett.
Nem telt el egy hónap. De az incidens óta hajkurászom a klubokat, ahol elégedetten, feszültség nélkül végezhetem a szükségleteim. Minden téren. A boxok felé vettem az irányt, csípőm enyhe köríveket írt le, miközben lábam magabiztosan, és bizonyára szexin lépkedett a holló fekete cipőmben. Éreztem magamon - a hátsómon főleg - a tekintetek vad rohamát. Úgy árasztottak el, és töltötték be az érzékeim, akár egy árvíz a gyanútlan falut. Feltöltötték, és nem eresztettek, míg menedékbe nem vonultál. Kecsesen csusszantam be a boxba. Ez volt a bár, ahol az első estémen voltam. Ahol először rúgtam be a városban, mióta végleg visszaköltöztem. Az a hely, amelyen meghalt Anthony, és én olyan tropára ittam magam, hogy nevettem rajta. Daemon és én itt találkoztunk először. Megráztam a fejem, fürtjeim sötéten ugráltak az arcom körül. Őt nem, se ma, se soha többet. Egy alak magasodott fölém, és bár pillantásra sem méltattam, tovább ácsorgott. Sóhajtottam, majd felpillantottam rá. Fekete kötényéből ítélve pultos volt, de szeme csillogása érdekesen tört meg. Hatszög alakban.
- William vagyok, rendelését szeretném felvenni, hölgyem - vagy javult ez a hely, vagy valami gond lehet a fiúval. Rossz helyre jött munkára. Az a fajta voltam, akinek semmi nem jó. Nekem most éppen a rendre tételre, és az udvariatlanságra volt szükségem. Érzelmek nélkül. Végigfuttattam rajta a tekintettem. Magas volt, izmokban nem szenvedett hiányokat. Akkor láttam meg a felkarján, pólója alól kilógó billogot. Háromszögek sokaságát pecsételték minden felé, középre pedig a monogram: D.D. Megvonaglott a szívem körüli fal, majd csöpögni kezdett belőle az olvadt jég. Arcom viszont kőkemény volt.
- Nem kedvellek, és ne akarj velem lepacsizni édeském. Egy pohár whisky-t kérek, és állj készenlétben. Ma este sokat iszok - mintákat rajzoltam a papírra, amit elővettem. Szimbólumok sokasága volt, ismeretlenek az emberek számára. Talán belőlem jöttek, talán régi emlékek voltak, fogalmam sem volt. Tovább rajzolgattam, vártam hogy a whisky elém kerüljön, és forrón végig szaladhassam a nyelőcsövemen. Minden elromlott. Túlságosan sokat vártam attól, hogy visszakerülök egy olyan városba, ahova nem kellett volna. A városba, amit minél jobban el akartam kerülni, ahova a múltam kötött.
Bizsergés töltötte be az agyam minden szegletében. Apró hangyaként vándoroltak az agyamban. A pincér egy pohár whisky-vel. Elém csúsztatta, majd metsző pillantást vetett rám. Felvontam a szemöldököm. Nem szeretett volna távozni, az asztal fölé hajolva egyenesen a szemembe nézett. Elkerekedett volna a szemem, ha engedtem volna, ehelyett csak jeges tekintetet engedtem neki. Az agyamba motoszkáló érzés költözött, a védőfalaim azonnali készenlétbe kerültek. Levegő után kaptam. Olyan érzés volt, mintha késsel próbálták volna kikaparni a téglákat a helyükről. Erőteljes, és intenzíven dörömböltek a falaimon. Most már tudom, mi volt ő, és miért csillogott olyan furán a pupillája. Karom az asztal sarkát markolta, olyan energiával, hogy a kézfejem elfehéredett. William elém ült, és társalogni kezdett, mintha csak valamit megbeszélnénk, miközben erős ostromba vette a fejem. Minden energiám arra fordítottam, hogy ellenálljak az ostromnak. Ha ez egy csata lett volna, biztosan felfegyverkezett haddal álltam volna az ellenség előtt, olyan elszántsággal, mintha csak az igazamért állnék ki. Éreztem, ahogy orromból vér kezd elé csöpögni, vörös cseppek pettyezték be az asztalt. A fiú lassan előre hajolt, mint aki megcsókolt, és egy erőteljes mozdulattal letörölte a vért az orrom alól. A lökései még mindig nem rendítették meg a falam, az energia, amit felemésztett a kitartásom viszont túl sok volt. Elhatároztam hát, s tettem valamit, amit nem kellett volna. De enélkül talán nem lett volna esélyem. A falaimra erős hálót csomóztam, olyat, ami az omlásveszélytől megvédi, amíg elvégzem a teendőim. Mély levegőt vettem, az áporodott levegő úgy áramlott végig a tüdőmön, mint a pestis az ember testén. Majd végig szaladtam az utolsó, mély köteléken, és szóltam.
Daemon, szükségem van a segítségedre..
Faith? Hogy kerülsz a fejembe? Azonnal szállj ki!
Éreztem ahogy a falaim megremegnek, így egy gömbbe sűrűsítettem az energiát, és a fal mögé küldtem. Egy időre kiüti a srác mentális támadásait, míg összerakja a fonalat újra.
Daemon, kérlek! Ha most nem segítesz valószínűleg megöl a Mentál!
Lélegzésem szaggatott lett, lassan zihálássá alakult. Az orromból ömlött a vér, és a szememből is csordogálni kezdett. A tüdőm összeszorult, ahogy egyre nehezebben vettem a levegőt.
Hol vagy?
Ott ahol először találkoztunk, egy hátsó boxban.
Azonnal ott vagyok.
Az asztal alatt erősen a földhöz nyomtam a talpam, megpróbáltam minden olyan energiát összegyűjteni, amit csak lehetséges volt. Az emberek adrenalinjából olyan löketet kaptam, amit még egy ideig kitartott, de a készletem, a kevés táplálkozás miatt egyre csak csökkent. Megpróbáltam olyan mélyre nyúlni a magamban lévő állat ketrecébe, anélkül hogy kiengedtem volna, amennyire csak tudtam. Minden egyes kis energia foszlányt megragadtam, és kihoztam belőle a legtöbbet. Az agyam egy olyan terület volt, amit eddig soha, senki nem látott, csak Daemon. Fogalmam sincs miért tettem, amit tettem, de nem engedhetem, hogy még egyszer valaki vájkáljon bennem. Úgy éreztem sarokba vagyok szorítva, akár egy vergődő, sérült kis gida, a gondolat pedig megőrjített. A mellkasomban olyan fájdalmakat hozott elő, amiket nem akartam, amiket elrejtettem a legmélyebb bugyrokba. Addig tartottam a falam, míg meg nem éreztem, hogy a támadás abba marad. A káromkodások, amik ezután jöttek, már csak apró foszlányokban jöttek el. Lassan összeomlott a rendszerem, és a padlóra zuhantam. A feketeség belülről húzott a mélybe, erős vaskarmaival nem hagyott választási lehetőséget.
Nem telt el egy hónap. De az incidens óta hajkurászom a klubokat, ahol elégedetten, feszültség nélkül végezhetem a szükségleteim. Minden téren. A boxok felé vettem az irányt, csípőm enyhe köríveket írt le, miközben lábam magabiztosan, és bizonyára szexin lépkedett a holló fekete cipőmben. Éreztem magamon - a hátsómon főleg - a tekintetek vad rohamát. Úgy árasztottak el, és töltötték be az érzékeim, akár egy árvíz a gyanútlan falut. Feltöltötték, és nem eresztettek, míg menedékbe nem vonultál. Kecsesen csusszantam be a boxba. Ez volt a bár, ahol az első estémen voltam. Ahol először rúgtam be a városban, mióta végleg visszaköltöztem. Az a hely, amelyen meghalt Anthony, és én olyan tropára ittam magam, hogy nevettem rajta. Daemon és én itt találkoztunk először. Megráztam a fejem, fürtjeim sötéten ugráltak az arcom körül. Őt nem, se ma, se soha többet. Egy alak magasodott fölém, és bár pillantásra sem méltattam, tovább ácsorgott. Sóhajtottam, majd felpillantottam rá. Fekete kötényéből ítélve pultos volt, de szeme csillogása érdekesen tört meg. Hatszög alakban.
- William vagyok, rendelését szeretném felvenni, hölgyem - vagy javult ez a hely, vagy valami gond lehet a fiúval. Rossz helyre jött munkára. Az a fajta voltam, akinek semmi nem jó. Nekem most éppen a rendre tételre, és az udvariatlanságra volt szükségem. Érzelmek nélkül. Végigfuttattam rajta a tekintettem. Magas volt, izmokban nem szenvedett hiányokat. Akkor láttam meg a felkarján, pólója alól kilógó billogot. Háromszögek sokaságát pecsételték minden felé, középre pedig a monogram: D.D. Megvonaglott a szívem körüli fal, majd csöpögni kezdett belőle az olvadt jég. Arcom viszont kőkemény volt.
- Nem kedvellek, és ne akarj velem lepacsizni édeském. Egy pohár whisky-t kérek, és állj készenlétben. Ma este sokat iszok - mintákat rajzoltam a papírra, amit elővettem. Szimbólumok sokasága volt, ismeretlenek az emberek számára. Talán belőlem jöttek, talán régi emlékek voltak, fogalmam sem volt. Tovább rajzolgattam, vártam hogy a whisky elém kerüljön, és forrón végig szaladhassam a nyelőcsövemen. Minden elromlott. Túlságosan sokat vártam attól, hogy visszakerülök egy olyan városba, ahova nem kellett volna. A városba, amit minél jobban el akartam kerülni, ahova a múltam kötött.
Bizsergés töltötte be az agyam minden szegletében. Apró hangyaként vándoroltak az agyamban. A pincér egy pohár whisky-vel. Elém csúsztatta, majd metsző pillantást vetett rám. Felvontam a szemöldököm. Nem szeretett volna távozni, az asztal fölé hajolva egyenesen a szemembe nézett. Elkerekedett volna a szemem, ha engedtem volna, ehelyett csak jeges tekintetet engedtem neki. Az agyamba motoszkáló érzés költözött, a védőfalaim azonnali készenlétbe kerültek. Levegő után kaptam. Olyan érzés volt, mintha késsel próbálták volna kikaparni a téglákat a helyükről. Erőteljes, és intenzíven dörömböltek a falaimon. Most már tudom, mi volt ő, és miért csillogott olyan furán a pupillája. Karom az asztal sarkát markolta, olyan energiával, hogy a kézfejem elfehéredett. William elém ült, és társalogni kezdett, mintha csak valamit megbeszélnénk, miközben erős ostromba vette a fejem. Minden energiám arra fordítottam, hogy ellenálljak az ostromnak. Ha ez egy csata lett volna, biztosan felfegyverkezett haddal álltam volna az ellenség előtt, olyan elszántsággal, mintha csak az igazamért állnék ki. Éreztem, ahogy orromból vér kezd elé csöpögni, vörös cseppek pettyezték be az asztalt. A fiú lassan előre hajolt, mint aki megcsókolt, és egy erőteljes mozdulattal letörölte a vért az orrom alól. A lökései még mindig nem rendítették meg a falam, az energia, amit felemésztett a kitartásom viszont túl sok volt. Elhatároztam hát, s tettem valamit, amit nem kellett volna. De enélkül talán nem lett volna esélyem. A falaimra erős hálót csomóztam, olyat, ami az omlásveszélytől megvédi, amíg elvégzem a teendőim. Mély levegőt vettem, az áporodott levegő úgy áramlott végig a tüdőmön, mint a pestis az ember testén. Majd végig szaladtam az utolsó, mély köteléken, és szóltam.
Daemon, szükségem van a segítségedre..
Faith? Hogy kerülsz a fejembe? Azonnal szállj ki!
Éreztem ahogy a falaim megremegnek, így egy gömbbe sűrűsítettem az energiát, és a fal mögé küldtem. Egy időre kiüti a srác mentális támadásait, míg összerakja a fonalat újra.
Daemon, kérlek! Ha most nem segítesz valószínűleg megöl a Mentál!
Lélegzésem szaggatott lett, lassan zihálássá alakult. Az orromból ömlött a vér, és a szememből is csordogálni kezdett. A tüdőm összeszorult, ahogy egyre nehezebben vettem a levegőt.
Hol vagy?
Ott ahol először találkoztunk, egy hátsó boxban.
Azonnal ott vagyok.
Az asztal alatt erősen a földhöz nyomtam a talpam, megpróbáltam minden olyan energiát összegyűjteni, amit csak lehetséges volt. Az emberek adrenalinjából olyan löketet kaptam, amit még egy ideig kitartott, de a készletem, a kevés táplálkozás miatt egyre csak csökkent. Megpróbáltam olyan mélyre nyúlni a magamban lévő állat ketrecébe, anélkül hogy kiengedtem volna, amennyire csak tudtam. Minden egyes kis energia foszlányt megragadtam, és kihoztam belőle a legtöbbet. Az agyam egy olyan terület volt, amit eddig soha, senki nem látott, csak Daemon. Fogalmam sincs miért tettem, amit tettem, de nem engedhetem, hogy még egyszer valaki vájkáljon bennem. Úgy éreztem sarokba vagyok szorítva, akár egy vergődő, sérült kis gida, a gondolat pedig megőrjített. A mellkasomban olyan fájdalmakat hozott elő, amiket nem akartam, amiket elrejtettem a legmélyebb bugyrokba. Addig tartottam a falam, míg meg nem éreztem, hogy a támadás abba marad. A káromkodások, amik ezután jöttek, már csak apró foszlányokban jöttek el. Lassan összeomlott a rendszerem, és a padlóra zuhantam. A feketeség belülről húzott a mélybe, erős vaskarmaival nem hagyott választási lehetőséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése